- Négygólos győzelem után vereség a hosszabbításban. Szegeden visszavett volna valamit a sors? - Hihetetlen, de pontosan ugyanezt mondtam rögtön az első, egri mérkőzés után. Nehogy ott álljak a parton, mint az akkori kollégám, Pozsgai Zsolt… Aki jelenleg az egri női utánpótlást edzi, és szintén erre figyelmeztetett. Igaz, szerintem nem éltem át ugyanazt, mint akkor Zsolt. Elvégre ennek az idénynek úgy vágtunk neki, hogy mi leszünk azok, akik majd megszorongatjuk a Dominót, ehhez képest nem jutottunk a döntőbe, azaz az igazi nagy csalódáson már túl voltunk. A csalódást követő csalódás nem annyira rossz… - Már csak az a kérdés, hogy a csapat mögött állók is megpróbálnak-e ugyanilyen jó képet vágni ehhez a negyedik helyhez. - Mindenki azt vallja, egyben kell tartani és meg kell erősíteni a csapatot, s hogy innen csak egyfelé menekülhetünk: előre. - Nekem az egész idényben úgy tűnt, hogy egyvalaki hiányzik ebből a gárdából: egy klasszikus vezér, aki érzi és érti a játékot, aki irányít. - Ez így van. Kimondatlanul volt egy hierarchia, az élén természetesen Szécsi Zolival, ő azonban - hangsúlyozottan idézőjelben - "csak" egy kapus, aki a támadásoknál huszonhat méterre van a centertől, azaz se nyugtató, se bátorító szót nem tud mondani a támadóknak. - Amikor a Szőnyi úti költözésnél összeválogatta az "utazó keretet", nem gondolt erre? - Gondolhattam volna, hiszen korábban mindig volt egy ilyen emberem. Varga Zsolt, Märcz Tamás, Gyöngyösi András vagy Vincze Balázs - ők mindig tovább tudták lökni a többieket. Azonban az igazi gond mégsem az irányító hiánya volt, hanem hogy a csapat nem állt össze csapattá, ami az én hibám. Ezt valahogy úgy fogalmaztam meg, hogy míg az előző tizenkét évben minden rezdülését éreztem a játékosoknak, és arra - hol jól, hol rosszul - tudtam reagálni, most ez a kétlaki élet, hogy két napot Pesten edzünk, hármat Egerben, engem is szétrázott kicsit. Nem tudtam annyira gátlástalan lenni a csapat ügyeit illetően, nem tudtam önmagamat adni, valahogy zavarban voltam, ami átragadt a játékosokra is. Arról nem is beszélve, hogy amit felépítettünk, azt iszonyú gyorsan leromboltuk. Legyőztük a Dominót, másnap kikaptunk a még önmagát keresgélő Vasastól a kupadöntőben. Később az egri bajnokin három negyed alatt elmentünk kilenc háromra, aztán hagytuk, hogy feljöjjön az ellenfél tíz nyolcra. A Vasas a budapesti meccsen ugyanígy elment, aztán nem hagyott minket felállni, nyert néggyel, ezzel ő lett a második, az pedig az elődöntőben kiderült, mit ér a hazai pálya ezáltal megszerzett előnye. Végül a Szeged elleni négygólos győzelmet "sikerült" feledtetni. Előbb a csapatot kellett volna felépíteni. Húztuk a falakat, alap nélkül. Házat fundamentum híján - lehetetlen vállalkozás. - Különösen, ha a kőművest eltiltják a mesterségétől. - Így van. Amikor azt mondom, hogy a jövőben önmagamat kell adnom, abba az az önkritikus mondat is beletartozik, hogy ez csak akkor lehet hatásos, ha a meccsek egyharmadát nem töltöm a lelátón. - Képes volna megváltozni ötvenen túl? Nehezen hihető… - Pedig meg fogok. Muszáj, mert mindenkinek megígértem.