Aztán ismét a háttérbe vonult. Az elmúlt idényben Kásás Zoltán irányította az angyalföldieket, ő pedig továbbra is az utánpótláscsapatokat felügyelte, meg technikai vezetőként segítette a felnőttgárdát. Miután a piros-kékek tervei csak tervek maradtak, a nyáron jelentős változáson esett át az együttes (Kásás Tamás, Varga Tamás, Varga II Zsolt, Madaras Norbert távozott, Kósz Zoltán búcsúzott az élvonaltól), és Földi Lászlóra immár teljes értékű harcosként számítottak a klubvezetők: hároméves szerződést kötöttek. A több ászát elvesztő, fajsúlycsökkenésen áteső gárda mégis elérte ugyanazt, mint elődje: a negyeddöntőig jutott az Euroligában, érdekelt a bajnoki fináléban, pluszként pedig megnyerte a Magyar Kupát októberben. Ki gondolta volna? - A felesége azt mondta, virágot locsolt. - Igen, meg a szomszéddal beszélgettem - informált Földi László a telefon túlsó végén. - Pólóról is esett szó? - Persze. A környékbeliek is figyelemmel kísérik a Vasas eredményeit, és rendre gratulálnak - szerencsére van miért. - Immár sztáredzőjelölttel diskurálhatnak a szomszédok, legalábbis a sorjázó sikerek alátámasztják a minősítést. Vagy túlzok? - Nem hiszem, hogy sztáredző lennék. Semmiképpen sem… Örülök, hogy első osztályú együttessel dolgozhatok, ráadásul eredményes a csapat. Külön boldogsággal tölt el, hogy élvezetes vízilabdát játszanak a srácok, és további elismerést jelentene, ha minél többen kerülnének a Vasasból a válogatott keretébe. - A habitusa nem fér össze a sztárság fogalmával? - Ez nem fontos. Legyen a csapat népszerű, legyenek a játékosok reflektorfényben, az edző pedig dolgozzon alájuk. Világéletemben teamben dolgoztam, és most is sokak összefogása segíti a munkát. Jobbkezem, barátom a kapusedző Mátéfalvy Csaba, a szárazföldi edzésekért Gábor Attila felel, és még sorolhatnám a neveket a szakosztályelnöktől a szponzorig. - Végigvette a kockázati tényezőket, amikor elvállalta a megbízatást? - Nem sokat hezitáltam, és nem azért, mert készültem a feladatra. Most kifejezetten meglepődtem a felkérésen, és gyorsan kellett döntenem. Elbeszélgettünk az elképzeléseimről, arról, hogy jobbára fiatal játékosokkal dolgoznék, akik egyszerre tudják a csapatérdeket szolgálni, és nagy tettek véghezvitelére is képesek. Egyelőre bejött. - Lassan tiszteletbeli ősvasasosnak mondhatja magát, jóllehet nem a fővárosban kezdte az ismerkedést a pólóval. Hogy került az angyalföldiekhez? - Szolnokon születtem, és Hasznos Pista bácsi szerettette meg velem a vízilabdát. Érettségi után jöttem Budapestre, de előtte már tagja voltam a korosztályos válogatottaknak, és nyertünk korosztályos bajnokságot is a Szolnokkal. Noha hetvennyolctól játszottam a Vasasban, igazából nyolcvannégytől lettem meghatározó tagja a csapatnak, miután a nagyok, Faragó, Csapó, Kenéz és Budavári elszerződtek külföldre. Ez és a nyolcvanötös esztendő a legszebb számomra, hiszen olyan, akkor előtérbe kerülő társakkal, mint Kuncz Laci, Mészáros Csabi, a kapuban Nemes Gabi, nyertünk BEK-et, majd KEK-et. - Milyen poszton játszott? - Védő voltam. Kevés gólt dobtam, de gyorsnak számítottam, sokszor úsztam labdára, és a kondimmal sem akadt gond. Ki tudtam fárasztani a centereket. - A jelenlegi Vasasban Steinmetz Barna az első számú bekk. Összehasonlítható az ő játékstílusa az önével? - Sok hasonlóság fedezhető fel, igaz, én kétszer is a bajnokság legdurvább játékosának bizonyultam, ami a kiállításokat illeti. Persze akkoriban már azért is büntettek, ha ránéztem a centerre, így szép lassan kénytelen voltam kifinomultabb módszereket kidolgozni. - Mindig hű marad a Vasashoz? - Nem gondolkodtam ezen. Örülök a mostani lehetőségnek, a jelennek. Jó a kapcsolatom a játékosokkal - remélem, ezt ők is megerősíthetik -, remekül érezzük magunkat egymással. Sokat beszélgetünk, legyen az a póló vagy a magánélet, és bár hároméves ciklusban kezdtünk gondolkodni tavaly, remélem, hogy az olimpiáig is kitolódik a közös munka időszaka.