Szerdán a Märcz Tamással is felálló Savona 7-4-re megverte (Kiszelly Gábor volt az egyik játékvezető) az első találkozón 7-6-ra diadalmaskodó Partizan Beogradot, így a klub történetének első nemzetközi sikerét érte el Claudio Mistrangelo együttese. - Tulajdonképpen hiba nélkül játszottunk az első három negyedben, ezt támasztja alá, hogy hat egyre is vezettünk már - mondta Märcz Tamás, aki ötödik idényét tölti a klubnál. - Ezután sorozatban háromszor talált be a Partizan, de talán ha fél percig tűnt úgy, hogy nyílt lesz a mérkőzés - ugyanis ennyi idő után mindjárt belőttük a hetediket. Igaz, a belgrádiak vitatták a jogosságát, és négy-öt percig állt a játék. Végül minden maradt a régiben. - Óriási siker, hiszen decemberig vagy tán januárig döcögött a gépezet. Mennyire változtatta meg Kásás, Sapics és Jelenics érkezése a gárda szerkezetét? - Teljesen átformálta. A korábbi együttesben posztokra szemelték ki a játékosokat, a nyáron viszont kapva kapott az alkalmon a Savona, hogy olyan sztárokat vásároljon meg, mint Kásás vagy Sapics. Ôk azonos poszton játszottak korábban, de rajtuk kívül is akadt még két-három, bal oldalon játszó pólós, köztük én. Így lehetséges, hogy Van der Meer balszélsőből védő lett, de eleve megmondta az edző, hogy sokakat teljesen új helyen próbál ki, amiből még valami jó is kisülhet. - Nehezen sült ki. - Igen, sokáig szenvedtünk, például az egyéniségnek számító, mindig gólra éhes Sapics beépítése is külön feladat volt egy ilyen taktikus csapatba. Ugyanakkor a többieknek is vállalniuk kellett, hogy bármikor lehetnek főszereplők. Január-februártól kezdett összeállni a kép, innentől kezdve már mindenki saját magával törődött. - Önt mennyire érintette a nyári játékoscsere? - Annyiban, hogy mivel Jelenicsnek nem bírálták még el a honosítási kérelmét, a LEN-kupában én centereztem Onofrietivel, a bajnokságban pedig - miután Jelenics lett a létszám feletti külföldi - külső emberként segítettem a csapatot, nemritkán Kásával helyet cserélve, hol a bal, hol a jobb oldalon. De az sem volt ritka, hogy védőt játszottam, mint ahogy Kása is bekkelt. Kásás Tamás minden jelentős nemzetközi trófeát begyűjtött már aktuális együtteseivel, legyen az klub vagy válogatott. A LEN-kupát 1997-ben nyerte el az UTE tagjaként, most duplázott a Savonával. - Érez valamiféle különleges ízt a frissen nyert serleg kapcsán? - kérdeztük a játékmestert, aki Märczcel együtt állhatott fel a dobogó tetejére Sydneyben. - Mindegyik ízlett valamiért. A mostani azért, mert a Savona először végzett az élen valamelyik nemzetközi sorozatban, és azért is, mert mindig jó érzés, ha mindjárt az új csapatával jut sikerélményhez az ember. - Märcz Tamás arról beszélt, sokat kellett szenvedni ebben az idényben, hogy egységessé váljon a Savona. Önnek sem volt könnyű? - Szerintem mindenki így volt ezzel. Ha jól tudom, összesen öt új játékos érkezett a klubhoz, és rengeteget kellett melózni, hogy valóban csapat legyünk. Mindenki azt mondogatta, túl sok játékosegyéniség található a keretben, nem lesz ebből sohasem egység. Aztán egyre jobban ment, végül sikerült megcáfolni a véleményeket - olyannyira, hogy az utóbbi két hónapban már igazi csapatként aposztrofáltak minket. - Hogy jön ki Sapiccsal? - Akadtak bökkenők, de más a stílusunk. Ô gólerős, befejező ember, én talán komplettebb, amolyan irányító típusú pólós vagyok. Mindketten megtaláltuk a helyünket. - Többször elmondta, nem akar sokáig külföldön maradni. Most éppen mit szeretne? - Nehéz kérdés… Sokszor érzem azt, hogy hazajönnék, ugyanakkor itt, Savonában nagy terveket szövögetnek, és rendkívül lelkesek. Vacillálok még egy darabig…